Quantcast
Channel: SzegedCafé » Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Tisztulhat a kép: készülhet az új szegedi drogstratégia

$
0
0

Elkészült a Nemzeti Drogellenes Stratégia, melyet a szegedi szakemberek a Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal jelenleg közösen tanulmányoznak, így akár már 2014 elején a közgyűlés elé kerülhet a megújult helyi változat, amely figyelembe veszi a szegedi sajátosságokat, illetve az ellátórendszer és a városi és központi támogatás adta lehetőségeket. Utóbbit persze csak mérsékelten, mert bizony a rendszer szegény, mint a templom egere.

Megszoktuk, hogy a magyar társadalom mostohagyermeke a drogosok ügye, és ezen a nemzeti drogellenes stratégia megszületése sem biztos, hogy könnyen változtat majd, hiszen olyan kényes témáról van szó, amelyről sokan inkább nem szeretnének tudomást venni. Az is nehezíti a helyzetet, hogy városi legendákból és alapvető tévedésekből jóval több kering a köztudatban, mint tényekből és reális információkból, így a bizalmatlanság kézzel fogható a társadalom irányából. A problémák szőnyeg alá söprése helyett komplett, átfogó, szakértői alapokon nyugvó stratégiát sürgettek az érintett terület szereplői. Kérdés, azt kapták, amire számítottak, vagy csupán egy politikailag motivált sorvezetőről van szó?

Arany Zoltán, a Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum vezetője a Szeged Cafénak elmondta: egyelőre nem látják, mennyiben változik az ellátórendszerben dolgozók élete, de szerinte nagyon fontos, hogy legyen egységes, országos keretszemlélet. „Minden stratégia attól válik élővé, hogy milyen akcióprogramot tesznek mellé, konkrét cselekvésekre bontva, illetve, hogy mekkora finanszírozás jut. Ha ezek hiányoznak, akkor valójában csak egy dokumentumról kell beszélnünk. Tegyük hozzá: egy ilyen átfogó stratégia esetében akkor beszélhetünk valós alapokról, ha a megvalósítását folyamatosan értékelik. Ehhez hatásvizsgálatokra van szükség”.

A felsorolt tényezők közül a finanszírozással van a legtöbb baj, elég csak Szeged idei költségvetésére nézni, ahol összesen 1 millió forintot különítettek el drog prevencióra. És még az sem vigasztalhatja a téma szereplőit, hogy sok városban ennyi pénzt sem különítenek el erre. Országszerte sem sokkal jobb a helyzet, hiszen prevencióra mindössze 60 millióra lehet pályázni, és ezért a pénzért a téma összes szereplője – intézmények és civil szervezetek – egyszerre meccsel. A finanszírozás tehát függő és így betegecske. Nem hiába mondják a szakértők: ekkora összegből nehéz hatékony megelőzést folytatni.

Nagyon az sem meglepő, hogy a Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrumnak tavaly nem volt pluszforrása megelőzésre, mégis végeztek ilyen irányú tevékenységet külső források igénybevételével. A szakma tehát erőn felül szeretne tenni, és tesz is, ez világosan látszik.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai, a szakmacsoportok és a rendszerben működők átgondolásra már megkapták a stratégiát, és, ha minden jól alakul, a közös gondolkodásból 2014 januárjára már valamiféle tervezet készülhet az új szegedi drogstratégiáról.

„Együttműködésre, és szisztematikus, közös munkára van szükség, mert Szeged egy közösség. Attól tud hatékony lenni bármiféle preventív és egészségfejlesztést célzó beavatkozás, hogyha az stratégiailag felépített a közösségben” – mondta Arany Zoltán, aki példaként említette azt a svéd delegációt, amely néhány hete látogatott a Drogcentrumba. „Szakmailag szinte semmi különbséget nem találtunk egymás gondolkodásmódjában és munkájában, csakhogy odaát stabil forrás áll rendelkezésre a megvalósításhoz.”

A lényeg tehát az, hogy a történet szereplőinek közös akciótervet kell alkotniuk, amelyet országos és helyi szinten is támogatniuk kell a döntéshozóknak. A támogatások mellé pedig súlyos milliók kellenek. Mert a szakemberek, iskolai mentortanárok szeretnék, hogy ne akciójellegű, hanem tartós és valós közösségi párbeszéden alapuló legyen a prevenció, hiszen csak így lehet tisztaság a fejekben.

Ha szeretnél a lehető leggyorsabban értesülni Szeged híreiről és érdekességeiről, lájkold a SzegedCafé Facebook-oldalát.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Latest Images

Trending Articles